Hogyan Magyarázzuk El Gyermekeink Számára A Tragédiát?

Bár a válaszunk nem egyértelmű és őszintén hisszük, hogy nincs “tökéletes” módja annak, hogy elmondjuk a kicsiknek, hogy a világ fáj és messze nem tökéletes.

Szeretteink elvesztése és a halál tényének feldolgozása egy felnőttnek is nehéz, de szülőként a gyerekeknek a támogatása a gyász feldolgozásában is nagyon fontos. Szülőként, nagyszülőként vagy éppen rokonként lehet, hogy tanácstalanok vagyunk mit és hogyan mondjunk el gyermekeinknek a történtekről.

A legjobb, amit tehetünk ha őszinték vagyunk

Sokszor a szülők fantáziája, hogy ha nem tudnak a tragédiáról előre a gyerekek (például betegség esetén), akkor megkímélik őket a hosszadalmas szenvedéstől. A valóság azonban az, hogy rajtatok keresztül tudják, hogy valami nincs rendjén. Az érzelmi terhek, a titkok, a távolság a gyerekek számára könnyen észrevehető dolgok. Minél nyíltabban tudtok a gyerekekkel beszélgetni a szomorúságról, fájdalomról és az esetleges következményekről, annál valószínűbb, hogy ők is nyíltak tudnak lenni és nem ragad bennük kérdés, félelem érzés.

Nehéz előre megjósolni, hogy ki hogyan reagál az első információra. Több gyermek esetén együttes beszélgetés során lehet, hogy az egyik gyerek tud csak elsőre megnyílni, míg a másik gyermek csak később vagy csak négyszemközt elbeszélgetve.
Amikor eljön a szomorúság, fájdalom, akkor próbáljatok minél nyitottabbak lenni és reagálni, hagyni teret nekik.

Általában van egy menete a gyásznak, bár abban nagy különbség lehet, hogy kinek melyik szakasz mennyi ideig is tart. Először a tagadás fázisa van, ahol nem hiszik el hogy ez történik. Utána jön a düh, hogy miért pont ő, miért nem más, majd a szomorúság és a kétségbeesés következik. Gyerekeknél talán itt merülhet fel leginkább a halál, meghalás kérdése általánosságban. Természetesen ez nem csak gyerekekre, hanem felnőttekre is egyaránt igaz.

Közösen sokkal könnyebb a tragédia feldolgozása

Családok, akár több generációk is egy fedél alatt éltek évszázadokkal, évtizedekkel korábban. Az ünnep, a születés, a betegség és a haldoklóval való törődés, majd siratása is része volt az egész család, így a gyermekek életének is.

Korábban nem merültek fel ilyen kérdések, akkor természetes volt hogy magukkal vitték a gyerekeket is a temetésekre, halotti torokra is. A gyerekek is láthatták, tapasztalhatták, hogy a felnőttek ilyen alkalmakkor hogyan viselkednek, miként zajlik a szertartás és hogyan fejezik ki a részvétet vagy hogyan fogadják azt. Ez nem csak a tragédiák feldolgozását segítette, de később kamaszként vagy felnőttként nem éri őket annyira váratlanul egy-egy ilyen esemény.

A mai korban tabutéma lenne a tragédia kimondása?

Sajnos a mai kor embere eltávolítja magától a halál tényét, a helyszín sok esetben valamilyen egészségügyi intézmény lett és így sok esetben a végtisztelet megadása is elmarad.
Tabutémává vált a halál és a haldoklás a mai fiatalságkultusz miatt, különösen ott, ahol kisgyerek is jelen van a családban. A legjobb indulattal így próbálják meg óvni a kisgyerekeket a szülők, ismerősök.

A legrosszabb, ha nem kap választ a kérdéseire a gyermekünk a tragédia bekövetkeztekor. Ezáltal gyermekünk akár szorongóvá, neurotikussá, agresszívvé vagy depresszióssá is válhat. Sajnos nem ritkán, de felnőttként szenvedi meg azt, hogy már gyerekkorától kezdve képtelen feldolgozni és elfogadni a halál tényét.

A legjobb, ha egyszerűen, de tapintatosan megfogalmazva mondjuk el neki/nekik, hogy mi történt és hogy nem fog többet visszajönni. Mondjuk el mellé azt is hogy nagyon fog hiányozni és szeretjük, ha rágondolunk, akkor gondolatban velünk van és lesz.

Mi a legnehezebb kérdés ilyen helyzetben?

A gyerekeket ilyenkor felteszik a legnehezebb kérdést, ami foglalkoztatják őket. Vajon ők is megfognak halni?
Mindenképpen beszélni kell arról már kisgyermek korban arról, hogy ahogy az élet elkezdődik, úgy egyszer véget is fog érni. De addig még sok időt töltünk el együtt szeretetben, és ezt a szeretetet ki is mutatjuk.

Bár nehéz felkészülni, de muszáj magunkért és a gyerekeinkért egyaránt.